Amikor

azt gondolod, több csapás már nem jöhet, kiderül: de.
Az elmúlt egy évben számtalanszor sóhajtottunk, na az éves penzumot letudtuk, most már biztos nyugtunk lesz.
Nem.
Csütörtökön ismét felszakadt egy hasonló sóhaj.
Mutatom:

Hatásszünetet most nem hagyok, nem kell tudnotok mit éreztem bő egy órán át, míg infót is kaptam a képhez, mert emberem  magyarázat, mese nélkül küldte, amikor meg hívtam volna, nem volt elérhető...
Az egy hete szerelt hátsó fék gondolt egyet és kioldott*, a járgány beindult az aliglejtőn és személyit nem, de anyagi kárt okozott, gyakorlatilag öngyilokkal letudta a még hátralevő pályafutását, meggyorsítva az évek óta halogatott döntést: a cserét.
A mese itt még kiegészült -míg a hallagtóság sápadozott-, az elszabadult után loholó gazdával, aki ordított, mert a lakóövezetben döngető villámhaver el is gázolhatott volna gyalogost, biciklist, de ilyen nem volt. Hálisten!
További csoda, hogy D.-t nem rántotta maga alá -az kellett volna még!

Így talán még mondhatom is, hogy hát és hiszen szerencsések vagyunk, csak a járgány lett oda.





*Igen, a kéziféket behúzva hagyta ott, ezt a D. biztos szava mellett (Nem vagyok hülye!), az elsőként a fehérbe beszálló és azt ellenőriző tűzoltó is igazolta.