egyes szökőévben terveztem, hogy ezen a napon, február 29-én itthon maradunk családilag. A srácokat nem ébresztem reggel, és lettlégyen hétköznap, vagy hétvége, tartunk egy vasárnapot a szökőnapon. Olyan ritkák ezek - nem kell magyarázni, ritkábbak mint az ünnepnapok, miért ne lehetne az amúgy is ritka, kedves nap csak a miénk.
Egyszer sem tettem meg. Ma is ébresztettem A.-t, felöltözött ős is, elpakolta a tízóraiját, el a kulacsot és elvittem a buszmegállóba. Amikor becsapta maga után az autóajtót, torkon ragadott a sírás és szorongatott egész délelőtt.
Ezek a kihagyott alkalmak ugyanúgy elszálltak, mint a fél szülinapok. Igazán mókás és szép napok lehettek volna. A francba.
Másfél hete vasárnap M. kicsit megmozgatott minket, a kölcsönbe kért és kapott kamerás drónnal játszottunk odakint. Nem hiába jár oda ahova, szenzációs felvételeket készített, de ez csak mellékszál, amit mesélni szeretnék az akkor kezdődött, amikor félig átfagyva a szőrgyerekkel bementünk a házba. Az erkélyajtó előtt egy vörös vércse ült, fura pózban tatrott szárnyakkal.
Azonnal összekombináltam, hogy én tehetek róla, én ragasztottam a repülő varjmatricákat az ablakra, tuti az csalta ide ezt a szegény állatot. Indult az őrült telefonálgatás, az első, jobb híján az állatorvos, mert nem találtam csak német madármentőket, osztrákot egyet sem. Szóval a szőrgyerek orvosa vasárnap, covidosan is felvette a telefont, bár segíteni nem tudott. Úgy egy óra leforgása alatt elértünk 4 embert, az első a vadász volt, aki készségesen felajánlotta az állat "eltakarítását", ami még D.-ből is indulatot váltott ki. Közben szelíden próbáltuk repülésre késztetni a madarat, hátha nem törte el a szárnyát, de ő csak tovaugrált, a szárnyát továbbra is lógatva. A negyedik* elért jóakarónak az volt a megoldás-javaslata: a madarat fogjuk be egy takaróval, tegyük egy kilyuggatott oldalú dobozba, a dobozt állítsuk reggelig egy nyugodt helyre, majd másnap vigyük állatorvoshoz. De ha szilánkosra törött a szárnya, hiába minden, az állatot elaltatják. Itt D. szentségelt, én majdnem bőgtem (én hibám), mire a madár elrepült.
Időnként és pár nap erejéig a létem fájdalomcsillapítő-függő. Ilyenkor nehézkes a lét, de nem csak számomra, velem is. Amikor már fordul a dolog és jobban vagyok, apróbb tevékenységekre képes vagyok. Példának okáért: pakolgatok. Előző este a gardróbból előkerült egy, már 13 éve lejárt EpiPan, amit -ezek szerint még 1000 éve- a méhallergiám miatt kaptam, de arról fogalmam sincs ez a példány mit keresett ott, bár az rémlik, hogy időnként a kezembe került, de arra nincs magyarázatom, mi a csudáért nem dobtam ki rég. Gondoltam majd most. De előtte jól megnézem, újra elolvasom hogy működik... Valahogy elrobbant a kezemben, és beleállt a tenyerembe. Persze még mindig nem tudom hogy működik, de azt már igen, melyik vége harap - kupakon keresztül b.szki!
Persze rajtam kívül csak a szőrgyerek volt itthon, gondoltam szólok D.-nek, bajt csináltam, legalább tudják mitől dobtam fel a pacskert, mért öntött el az adrenalin - és hogy bocsi, meg nem volt szándékos.
Erre is van ismerős, mentőorvos, D. felhívta - nem hiszed el, de ő is azért volt elérhető, mert otthon halódik coviddal. Szegény. És nem hülyézett le, sőt, estefelé hívott mi lett, kellett-e mentő.
Szerencsére lejárt volt a cucc, de a kezem azóta is fáj, lelkesen ismerkedek a magyarok istenével.
*Fertő tavi madármentő szervezet munkatársa. Mondta azt is, vigyük fel az állatot hozzájuk. Közel 2 órás autóút - de terveztük, hogy elvisszük.
Miután elrepült a madár, D. visszahívta a pasast, ő is olyan boldog volt mint mi.
Anyuék betegek lettek. Köhögnek, Á. lázas volt két este is, anyu tegnap kezdte, közben már vagy egy hete ömlik a híradásokból a hír: soha nem volt ilyen magas a coronavírus szennyvízből kimutatható mértéke. A.-éknál is, a 16 gyerkőcből 4 otthon van a vírus miatt. Anyuék eddig nem kapták el, most aggódom. Persze egészen tegnap estig anyu állította remélte, hogy az Á. csak megfázott.
Láz. Nyáron olvastam, hogy az eddig ismert értékeket másképp ítélik meg. Azóta a hőemelkedés alsó értéke 37,8, nem 37.5, ill. a lázé 38,5 helyett 38,8. A fiúk, M. intézménybe kerülésekor voltak először betegek, addig még a náthásak sem voltak, bíztam benne, hogy kedvező csillagzat alatt születtek, ez így is marad. M. első héten olyan beteg lett, majd megfulladt a köhögéstől és be is lázasodott (ekkor mondta az azóta szállóigévé vált gondolatot: "hányni jár belém a lélek". Szegényt tényleg annyira kínozta a köhögést, hogy visszafordult az étel a kis gyomrából. Szóval láz. M. 28°C-os hőemelkedéssel (nyilván a legyengült szervezetével) jártányi ereje sem volt. Mellette éles kontrasztban A., duracell nyusziként pörgött, győztem lefoglalni, csitítani hogy a testvére némi nyugalmat leljen. Emlékszem a végtagjai teljesen normális hőmérsékletűek voltak, a nyaka volt kicsit melegebb a normálisnál, egyedül a szemén vettem észre, valami nem stimmel: vízben úsztak. 39,8°C-os lázat mértem, de ő a kúp és a lassan alábbhagyó, de ijesztő hőmérséklet mellet és ellenére is pörgött tovább... Szegénynek remek gyerekkora lehetett: innetől ha M. köhögött egyet, A. lázát mértem*.
*Soha többet nem volt lázas, néha náthás, míg M. kruppos köhögéssel küzdött minden ősz végén. (M. húzta ilyen téren a rosszabb kártyákat: a bárányhimlő és a hányásos-f.sós őrület is őt viselte meg jobban. Ezzel hűen felsoroltam az összes vírust és bacit, amihez szerencséjük volt eddig.)
A tegnapi dühöm ugyan már alább hagyott, de még a csalódás lesújtó érzése itt ül a vállamon.
Nekem szívbéli jóbarátom a nagy A, sok dolgot sikerült már megcsípni olcsóbban, vagy kifejezetten olcsón. Már évek óta rendelek onnan - ruházat kivételével meglepő dolgokat is. Példának okáért: sót is. Remekül működik: megbízhatóan érkezik a megrendelt áru, reklamáció esetén intézkednek, visszatérítenek és leszámítva, hogy részben extra autóúttal el kell mennem a postára, ingyenes a visszaküldés.
Tegnap egy sokat keresett, végül tényleg jó áron megcsípett, nagyon várt portéka érkezett. Ezen termék lejárti ideje november harmicadikáig szólt. Mármint 2022 novemberéig. Ebben az esetben is minden flottul ment, az árát már jóvá is írták, de amit kezdtem volna vele, arra ezen a héten lett volna csak időm.
Kiábrándulás a négyzeten: hogy lehet olyan terméket teljes lelki nyugalommal vételre kínálni, ami kerek egy éve lejárt és nagy valószínűséggel már romlott?
Nálunk az alsó szinten a technik-helyiségben a mosógép mellett 4 szennyestartó áll, minden mosástípusnak ami nálunk szükségeltetik, egy. Időnként van szerencsém a kélyhez, amikor mind a négy tartó teljesen üres. Tegnap délben volt egy ilyen pillanat.
Hajnalban reggel mentem az emeletre ébresztenei a még itthon élő kissebb nagyfiamat, A.-t. Legnagyobb döbbenetemre a lépcső tetejénél állt a gondosan odakészített, fullra tömött és részemről rendre elfelejtett felső fürdő szennyestartója - hogy esne ki a gatyájából!
Lassan 5 éve lesz, hogy szappanokkal foglalkozom. Nem árulom, mert azt nem lehet (erről lesz szó később), csak készítem őket. (Olaj, viasz, zsír + NaOH + víz, azaz igazi alapanyagokból igazi szappant.) Ezek, mint egy jó bor, viszonylag sokáig érnek és a formából kikerülés után pár hétig jó ha nem kerülnek zárt szekrénybe. Én ezt kartonládákkal oldom meg. Elhozom az üzletből, itthon ecetes vízzel átmosom, kiteszem a napra, majd papírtörlő kerül a fenekébe és kész a szuper, terhelhető (az éretlen szappanok még igen komoly súllyal bírnak) és tiszta tároló, ami prímán egymásra pakolható.
Ma is találtam egy pászentosat, örültem, elhoztam, sikálás közben ledöbbentem: Spanyolországból hoztak benne jégsalátát.
Nesze neked környezetvédelem!
Végre bejutottam a bloggerbe!
Pillanatnyilag a legnagyobb gondom a koszorú. Holnap már meg kellene legyen, de nincs se tuja, se fenyő a területen, így ág sincs.
Az üzletekben savanyú szagú, ezer éve kötött van sokért, ami akkor sem kellene, ha ingyen adnák, ezért is kötöttem mindig magam. (Akkor, eddig honnan volt ág? Kértünk, kaptunk, de most nincs kitől.) Még az is lehet, hogy idén nem lesz koszorúnk. Hozzánk D. hozta ezt a szokást, nálunk gyerekkoromban sosem volt, viszont már anyunak is van minden éve mióta M. megszületett. Tudom, szeretnéd az én gondomat.
Sok szép, nagyon várt pontja van a napjaimnak. A legtöbb valamelyik családtag hazaérkezte, amelyhez köthető öröm exponenciálisan nő aszerint milyen rég hagyta el a házat, vagy mennyire sz.r napom volt éppen. Ilyen öröm még, amikor el tudok menni a szőrgyerekkel sétálni. Ez olyan valami, ami minden ember sajátja kellene legyen. Egy négylábú szemén, érzékein, és örömén át látni a világot, ebben teljes egészében átlényegülni, ez maga a teljes béke.
Korábban csak nyáron láttam a csillagos eget, soha sem téli éjszakákon, ami néha most is megesik egy-egy esti rövid kör kimaradása után. Múlt éjjel is csengetett a kutyus, ki kellett mennie - hajnali egykor. Átkozódtam, mert tudtam nem maradt el semmi este, mi a csavart búbánatnak kell ilyenkor kimennie, pláne nekem a hagymarétegezős, csizmás éjszakába?
Soha nincs olyan friss levegő, mint mikor fagy. Soha nincs olyan végtelen csend, mint ebben az időpontban és tényleg soha nem ragyognak úgy a csillagok, mint ilyenkor. ...mindig maradnék még, mikor dolgavégeztével elindul befelé.
A nagyséták is ilyenek. Mennék még, tovább.
De úgy negyven perc múltán, lefagyott orral, ujjakkal és sejhajjal muszáj hazamenni. Mikor ezt írom, még most sem érzem a hátsó felem.
